A Puskár Kerámia története napjainkig
Az 1979 óta működő kerámiaműhely második generációja továbbra is a kedves megrendelők rendelkezésére áll. Bélapátfalvai motívumokkal díszített kerámiáink vintage stílusa sok otthon dísze .
Egy családi vállalkozás elindul 1979-ben
Vattai Ágnes és Puskár Ernő, 1973-ban kötnek házasságot. Ekkor édesanyám címfestőként, édesapám asztalosként dolgozik. Édesanyám jó kézügyessége, és édesapám találékonysága lép frigyre ekkor. A kor igényei és némi kutatómunka alapján először a matyó és kalocsai motívumokkal kezdenek ismerkedni, fekete alapú tányérra, ún. „hideg festéssel” festi anyukám, és vásárokon, egyéb helyeken értékesíti apukám a tányérokat.
1979-ben igény támad a tartósabb, szebb kivitelű tárgyak készítésére, ezért vásárokon ismerkedve kerámikusokkal kerülnek kapcsolatba, akik a bélapátfalvi motívumokat festik, saját műhelyükben készített és égetett kerámia tárgyakra.
Ekkor fogalmazódik meg a gondolat egy kemence elkészítésére, melyet a két új kerámikus-barát, Mravik József (Szendrő) és Gyevnár Kálmán (Tapolca) segít kalákában összerakni, kb. egy hónapos munkával.
A következő idők a gipszforma-készítés tanulmányozásával telik. Több szakembertől, hetek-hónapok munkájával sikerül kivitelezni az első kis korsó formáját, és az udvaron, két bakkra állított deszkán kiöntjük az első darabot belőle! –Na, mit szólsz? –teszi fel nekem, mint érdeklődő öt évesnek a kérdést apukám. És ezek után nincs megállás. Egyik forma a másik után. Egy fűszertartó, egy váza, egy nagyobb korsó, bokály, és sorban a többi. Az öntőmassza beszerzése akkoriban egy nagyon nehéz kérdés volt. Tófejen volt a leginkább használható agyagiszap. A fehér máz kikísérletezése is komoly erőfeszítéseket igényelt. A festés elindításában segítségükre volt, hogy felfedezték Dédestapolcsányban Dr. Kiss Miklós gyűjteményét, ahonnan a minták ismétlődéséből, a rózsák formáiból, a virágok ritmikus elhelyezéséből, a bogyók, indák fajtáiból számos rajzot készített édesanyám, és ezekből alakult ki a maga számára is használt motívumvilág.
1984-ben a ház udvarán felépül az 52 m2-es műhely, amiben már kényelmesen elfér a kemence, gipszformák és a festés is.
1984-86- ban részt vettek szüleim az akkori Népi Iparművészeti Tanács által szervezett Népművészeti Szabadegyetem kétéves szakmai tanfolyamán, ahol az előadások rendszeres hallgatói voltak. Ebben az időben rendszeresen zsűriztetik a termékeket, számos termék kap „B” kategóriát. 1989-ben Karcagon elkezdtem a porcelánfestői tanulmányaimat, melyet 1992-ben sikeresen befejeztem, majd esti képzésben leérettségiztem, közben természetesen a családi vállalkozásban tevékenykedtem. Húgom, Andrea 1994-ben Budapesten kezdi el tanulni a porcelánfestést, mint szakmát, 1997-ben végezve ő is a vállalkozás tagja lesz. Időközben a termékskála a vevői igényeknek függvényében folyamatosan bővült. Már közel százféle termékkel dolgozunk. Így a műhely ismét kicsinek bizonyul, és 1997-ben 200 m2-esre bővítjük a műhelyt, az alsó szintet ugyanannyival kibővítjük, és rákerül egy felső szint, valamint egy padlás is. Így az alsó szinten marad az előkészítő rész, itt történik az öntés, mázazás, égetés, míg a felső szinten a festés kap helyet, hárman vesszük azt birtokba.
Ekkor már körülbelül 150 féle termékre bővül a paletta, 2001-2006 között újra zsűriztetünk, számos termék kapja meg újra a zsűriszámot.
2003-ban az áttörés technikáját is kikísérletezzük, először a csengőket, tojásokat, majd más világításra használt termékeket is díszítünk ezzel a technikával.
Nem maradnak el a hagyományos megrendelések sem: esküvők, keresztelők, házassági évfordulók feliratos emlék-tányérait, nagy kulacsokat, korsókat készítünk.
Részt veszünk 1992-ben Heilbronnban, 1995-ben Drezdában a „magyar napokon”, 1996-ban Bambergben, majd 1997 és 98-ban újra Drezdában.
A megrendelések folyamatosak, sok új termék jellemezte a családot 2017-ig, amikor is édesanyám hirtelen, kiszámíthatatlanul korai halála törést okoz az addigi idilli állapotokban. A vállalkozást, mint legnagyobb gyermek átvettem, hogy folytatódhasson a sikertörténet. Ám 2020-ban édesapánk halála újabb fordulatot hozott, és a két testvér különválását. Most már mindkettőnk külön utakon járva folytatja tovább az útját.
Az eredetileg használt „kulacsos logó”, kissé átalakítva, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál223542. lajstromszámon levédésre került.
A kerámia-készítés menete
Ezeket a kerámiákat gipszformákba öntjük. Így a forma rajzon való megtervezése után kitaláljuk, hogy hogyan alkossuk meg a fő darabot, az etalont.
Hengeres szabályos tárgynál szóba jöhet az esztergálás, bonyolultabb, domboros formáknál a faragás, vésés is. Az etalon elkészítése után kitaláljuk, a gipsz hány részből álljon. Formaleválasztó szappant főzünk, aztán jöhet az ágyazás, ami általában a forma feléig való agyagba helyezését jelenti, így erre lesz ráöntve a gipszforma első fele.
Megöntjük a második felét is, citlinggel körbehúzzuk, leélezzük, hogy ne legyen használat közben túl sérülékeny a gipszformánk.
Az elkészült gipszformákat meleg helyen jól kiszárítjuk, majd kezdődhet az öntés. Az előkészített agyagmasszát megfelelően folyóssá tesszük, és beöntjük a formába. A gipszforma magába szívja az agyagmasszából a vizet, így a belső falára odatapad az agyag.
Időnként ellenőrizzük a termék falvastagságát, és mikor megfelelő, kiöntjük belőle a felesleges öntőmasszát.
A gipszforma tetejét letisztítjuk, és száradni hagyjuk. Amikor már elválik az agyag a gipsz falától, óvatosan szétvesszük és a tárgyunkat kézbe véve tovább dolgozunk a bőrkemény tárggyal: fület, lábat ragasztunk neki, áttörjük, lyukasztjuk, levágjuk róla a felesleges részeket.
Alapos száradás után jön az ún. restaurálás, ami azt jelenti, hogy az öntőforma vonalait és az esetlegesen rákerült hibákat késsel lehúzzuk, valamint szivaccsal alaposan ”bemossuk” a felületét, különös tekintettel az öntési sebekre, ragasztási pontokra, áttörések éleire, ügyelünk a szája egyenességére, az élek levételére.
Ezután jöhet az első égetés, a zsengélés.
A már kiégetett cserepet mázazzuk. Leginkább fehér mázat használunk. A folyékony mázba a cserepet belemártva, és onnan kivéve, már por formájú lesz a tárgy felületén. Most szintén elsimítjuk a csorgásokat, eltüntetjük a fogó, vagy a fogóujjunk helyét, letisztítjuk az alját, ahol égetni fogjuk, ezt vizes szivaccsal is lemossuk, ne ragadjon oda a kemence aljához.
Ekkor újra berakjuk a kemencébe, és jöhet a mázégetés. Ez nálunk ugyanolyan magas fokon történik, mint a zsengélés.
A kihűlt mázkemencéből a festőműhelybe kerülnek a tárgyak, melyek terpentinnel hígított porcelánfestékkel, mókusszőr ecsetekkel, írótollal kerülnek dekorálásra.
A minták nagy része rutinból, szemre kerül fel a tárgyakra, ám bonyolultabb mintáknál egy átlyukasztott sablonon szénporral átvisszük a minta körvonalát, hogy pontosabb legyen az elhelyezése.
A minta kezdete mindig a pur-pur rózsa, a virágok sárga közepe, a sötétkék, világoskék virágok, lila bogyók, barna szárak, világoszöld, és sötétzöld levelek, felirat, csíkozás.
A dekor égetés már kisebb hőfokon történik, mint a mázas, épp csak azt a hőmérsékletet éri el, hogy a máz felülete kicsit megolvadjon, és a festék „beleálljon”.
